Diplomácia
Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban.
2024.04.25 12:04MTIFerenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk - hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak.
Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen - idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.
A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette, ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta - idézte fel Sulyok Tamás.
Elmondta: a pápának a Képes Krónika "csodálatosan szép" díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját.
Hozzátette: ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel Ferenc pápa múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.
Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd ezt követően jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.
Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől ezerötszázan érkeztek a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdetett meg, köszönetként Ferenc pápa tavaly április 28. és 30. között Budapesten tett apostoli látogatásáért.
A köztársasági elnök pénteken Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével folytat majd megbeszélést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06