Katasztrófa
Nőtt a tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, a mentési munkát földcsuszamlás veszélye nehezíti
Csak péntekre virradóan mintegy ötven utórengést észleltek, korábban pedig már több százat.
2024.04.05 10:08MTIA tajvani földrengés halálos áldozatainak száma 12-re nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt - közölték hivatalosan.
A 7,2-es erősségű földrengés a gyéren lakott, keleti Hualien megyét sújtotta leginkább. Csak péntekre virradóan mintegy ötven utórengést észleltek, korábban pedig már több százat.
"Az eső miatt nagy a sziklaomlás és földcsuszamlás veszélye" - mondta Szu Ju-ming, a mentőcsoport vezetője, hozzátéve, hogy a folyamatosan változó körülmények és a fokozott veszély miatt nehéz lenne pontosan megmondani, hány napra lesz még szükség a mentéshez.
A tajvani tűzoltóság közlése szerint hat újabb ember holttestét megtalálták a Tarokó Nemzeti Parkban, négyet közülük egyelőre nem tudtak azonosítani. Tizennyolc embert még mindig eltűntként tartanak számon, hárman közülük külföldiek; ausztrál, illetve kanadai állampolgárságúak.
Egy helyi hotel ötvenfős személyzetének tagjait, akik a földrengés idején a nemzeti park felé vezető úton tartózkodtak, és sziklák hullottak le a közelükben, többnyire épségben sikerült kimenekíteni. A szálloda 63 éves biztonsági menedzsere azt mondta: szerencsésnek érzi magát, amiért túlélte a katasztrófát, de volt olyan pillanat, amikor kollégáival együtt azt hitte, mindennek vége.
A földrengés egy ünnepi hétvége előtt sújtott le Tajvanra, amikor a helyiek a hagyományokhoz híven ellátogatnak szülőhelyükre, őseik sírjához.
A mentőcsapatok mások között egy öttagú család után is kutatnak, amely ősei sírjának felkeresése után kirándulni indult, majd nagy valószínűséggel leomlott sziklák fogságába került.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06